2011. márc. 28.

Mágjarakás Tűzraktér módra

Hm tudom, egy pár napja semmit nem írtam, de sajnos a munkám és egyéb elfoglaltságaim miatt nem volt időm, de most itt vagyok. Mára egy számomra is fontos témáról szeretnék beszélni.
S ez nem más mint a Tűzraktér, és a körülötte zajló események.

A központ története:

"A Tűzraktér Független Kulturális Központ 2005. június 23-án nyitott Tűzraktár néven, a Tűzoltó u. 54-56 szám alatti tízezer négyzetméteres gyárépület területén.

A nemzetközi foglalt házak hangulatát felidéző művészeti központ és közösségi tér két éven át működött a tavaszi-nyári szezonokban. A Tűzraktér szellemi törekvése telente kihelyezett fesztiválok formájában jelent meg.

2008-ban a Terézvárosban, a Hegedű u.3-ban ugyanaz a koncepció:befogadó helyet teremtünk minden kísérletező, alkotókedvű hazai-és nemzetközi művésznek, nyitottak vagyunk minden új szellemi-és kulturális kezdeményezésre. A helyszín azonban most is adja magát, ez az 5300 négyzetméteres régi műemlék iskola épület finomabb hangulatot hordoz, több a zöld, és mi próbáljuk ezeket a kedvező adottságokat látvánnyal, művészettel tovább erősíteni.

Összművészeti központként minden művészeti ág és egyéb művészettel határos terület megjelenik napi programok szintjén. A Tűzraktárban, jelenlegi Tűzraktérben dolgozó művészeknek bejelentkezéses rendszerrel ingyen próbatermet, műtermet biztosítunk. A hely tehát egyszerre működik alkotóházként és rendezvényközpontként. A nagyközönség a művészeti események nagy részét ingyen vagy kifejezetten hozzáférhető áron látogathatja. A Tűzraktár létrejötte óta önálló művészi kezdeményezés, melyben a szervezők is alkotók, akik önkéntes munkával hozták létre a központot. Az oktatási tevékenység, a szakma, a nagyközönség és gyermekek számára jelent művészeti műhelymunkákat. A hivatásos alkotók mellett a pályakezdő fiatal művészeknek továbbra is lehetőséget adunk a megmutatkozásra.

A látogatókat kiállítások, színházi produkciók, táncelőadások, koncertek, performanszok, irodalmi estek, könyvbemutatók, elméleti előadások, fesztiválok, divatbemutatók várják. Központunk Bababarát hely, pelenkázóval gyerekjátszóval.

A Tűzraktér 2007-től az Anna Lindh Alapítvány 37 országot összefogó nemzetközi szervezetének hivatalos tagja.

Kulturális gyülekezőhely vagyunk. Tér, ami összeköt, befogad és új gondolatokra, kreatív létre ösztönöz. Aki nyitottan és kulturális törekvésekkel tér be hozzánk, az biztos, hogy jó helyre, közösségre talál elképzeléseihez, aki műalkotást kíván látni, az itt is lejárhatja a lábát, amíg mindent megszemlél, és aki csak úgy hátradőlne, azt várja egy kényelmes fotel."
(forrás www.facebook.com)

Na és igen van egy ilyen jól bevált dolog, melyet március 31-el Terézváros meg szeretne szüntetni. Kérdem én miért kell ebben az országban tönkretenni az olyan dolgokat, melyek a kultúrát segítik, és a fiatal alkotókat előrébb viszik? Miért kell hogy egy olyan dolog megszűnjön mely százakat segít évek óta abban, hogy kreatív életüknek éljenek? Azt mondják, hogy egyre kevesebb az alkotó, s egyre kevesebb kreatív dolog kerül ki ebből az országból. Hát csodálkozunk?! Mert én nem....

Ha többet szeretnétek megtudni, vagy támogatni szeretnétek ti is őket, látogassatok el a www.tuzrakter.hu -ra további információkért.


S ne felejtsük el hogy mindenkinek kell egy hely...s sokan vagyunk akiknek kellene ez a hely.

Tűzraktér Love&Culture!!!


A videóból megtudhattok egy pár infót mi is zajlik a Tűzraktér körül....



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése